Eszkimók

Az Alaszka jeges tengerének hideg, szeles partjain élõ indiánok kultúrájának jellegzetes vonása a sámánizmus, amely közeli rokonságban áll annak szibériai megfelelõjével. Az eszkimók bizonytalan megélhetésének alapja a gyakran jéggel borított tenger, törzsi kozmológiájuk és mindennapi életük erõsen kötõdik a nagy vízhez. Világképük leghatalmasabb szereplõje a Takánakapszaluk, Szedna vagy Takanaluk névre hallgató félig vízi, félig emberi lény, aki az óceán fenekén lakik, és a tengeri állatokat uralja, amelyek az eszkimók létalapját jelentik.

Néhány törzs szerint a tengeri szellemnek vagy a tengeri állatok parancsolójának egy olyan eszkimó asszonnyal van viszonya, akit apja a tengerbe dobott, és akinek ujjai leszakadtak, amikor a csónak oldalában próbált megkapaszkodni. Az eszkimók szerint a tenger jótékony adományait az asszony ujjainak feláldozásáért kapják, de a tenger urától ered a szerencsétlenség, betegség, halál és a nélkülözés is.

Az eszkimó sámán gyakran tesz utazást a tenger mélyére és a föld alá, ahol minden vízi állatok vagy minden állatok ura és parancsolója lakik. Ez, az absztakt tengelyen a létezés középpontja felé tett utazás olyan, az amerikai törzsi csoportokat egységesítõ központi gondolat, amely minden sámánista kultúrában jelen van.

Alapvetõen a sámán az, aki közvetít egy beteg, egy család, vagy egy egész falu érdekében, hogy az emberek és a felsõbbrendû szellem kapcsolata megfelelõ legyen. A sámánnak utazása során különféle akadályokat kell leküzdenie, és ha megérkezett, bizonyos szertartásokat kell elvégeznie ahhoz, hogy helyreállítsa a törzs által tisztelt, de megszegett tabuk szentségét. E tabuknak az alapja nem a babona, hanem az a nézet, amely szerint a látható világ a láthatatlantól függ. Egy tabu megsértésének következményei vannak a látható világban is, mivel a láthatatlan mindig jelen van, és irányítja mindazt, amit az emberek érzékelnek és tapasztalnak. A szertartás során a jelenlévõk beismerik a hibákat, amelyeket elkövettek, és ígéretet tesznek, hogy többet azok nem fordulnak elõ.

Az északi sarkköri területektõl déli irányban az algankinok birodalma található.Az algankinok is úgy tekintik a természetet, mint különbözõ szellemk megnyílvánulását, de a sámáni értelmezés mellett olyan szertartásokat is végeznek, amelyek az ember és a természet egyensúlyát segítik elõ. Ezen szertartások egyike az izzasztókunyhó, amely az egyén megtisztulását szolgálja, és visszavezet a létezés elemei - föld, víz, tûz, szél - közötti eredendõ harmóniához.Ahelyett, hogy a sámán lelki utazást tenne, a segítõ szellemeket egy központi dimenzióban idézi meg. A "rázókunyhó" vagy dzsosszakid szertartás a kapcsolatteremtés médiuma az ember és a láthatatlan világ között.

Algankinok

Csakúgy, mint az eszkimóknál, az állati szellemeknek az algankinoknál is van ura és parancsolója, de itt már megjelenik a totem is, amely bizonyos titkos szertartási kunyhókat jelöl a törzsben. A totem természetfeletti kapcsolatot jelképez, amely összetartja egy olyan csoport tagjait, akik között nincs feltétlenül rokonsági kapcsolat, de ugyanahhoz a titkos társasághoz és kunyhóhoz tartoznak, és nem házasodhatnak a társaságon belül. A közösség tagjai gyakran különleges kapcsolatban vannak totemállatukkal. Ezt a természetfeletti köteléket egy adott állatfajjal az álmok és látomások formájában fenntartott érintkezés erõsíti. A totemállat gyakran juttatja az embereket olyan különleges ismeretekhez, amelyekrõl csak az egy kunyhóhoz tartozók tudhatnak.

Irokézek

Az algankinoktól délre, a keleti erdõségek és a Nagy-tavak környékén, egy társadalmi és vallási szempontból még összetettebb közösséget találunk. Az irokéz nemzet egyedi, konföderációs társadalmi szervezet (az Irokéz Liga egy olyan törzsszövetség, amelyben a nemzet minden törzse egyenlõ jogokkal képviselteti magát), amelyrõl azt tartják, hogy az Egyesült Államok kormányalakításának egyik modellje volt.

Az irokézek kukoricán, babon, kásán, magvakon és gyümölcsökön, valamint szarvasok és apróvadak húsán éltek. Az anyai ági leszármazottak közös épületekben éltek, és olyan klánokba szervezõdtek, amelyeken belül a házasság tiltva volt.

Az irokéz ünnepek jó példák arra, hogy a fejlett mezõgazdasági hagyományok hogyan hoztak létre egy összetett vallási naptárt. Megtartották az Eper Ünnepét, a Bab Ünnepét és a Kukorica Ünnepét. A társaságok közül kiemelhetõ az Ál Arcok Társasága, amelynek tagjai élõ fából kifaragott álarcok viselésével és tánccal idéztek meg különféle természetfeletti lényeket. Az ilyen álarcok nemcsak természetfeletti lényeket szimbolizáltak, hanem a maszknak mint a hatalom jelképének viselése által a táncosok magává a szellemlényekké változtak.

Az irokéz orenda szó, amelynek jelentése szellemi hatalom, jelölhet bizonyos rituális tárgyakat, vagy olyan embereket is, akik ezt a hatalmat megtestesítik. Az algankinok ugyanezt a hatalmat a manitu kifejezéssel jelölték. Az orenda a "másik világ" hatalmát jelenti a fizikai világban megjelent formájában, akár rituális, akár más értelemben használva.

Az infót a www.hopi.freeweb.hu/indian oldalról szedtem